hasznaltautozz portal


2008. január 1. óta a gépjármű üzembentartói jog is vagyoni értékű jognak számít, de csak az ajándékozási és az öröklési illetéknek lehet tárgya, a visszterhes vagyonátruházásnak nem. Ha a gépjármű üzembentartói jog megszerzéséért fizetünk, akkor az üzembentartói jog megszerzése nem illetékköteles. A közúti közlekedési nyilvántartásról szóló törvény értelmében az üzembentartó a jármű tulajdonosa, illetve akit a jármű jogszerű szerződés vagy más hitelt érdemlően igazolt jogcím alapján a jármű – nyilvántartásba bejegyeztek. Az üzembentartói bejegyzés alapján az üzembentartó a jármű forgalomban tartásával, közúti forgalomban való részvételével kapcsolatos jogokat teljes egészében gyakorolhatja.

Az üzembentartói jog, mint vagyoni értékű jog megszerzése illetékköteles, mely díjat az okmányirodában kell megfizetni. Az illeték megállapítás alapjául szolgáló illetékfizetési kötelezettség az üzembentartói jog esetén csak az ingyenes szerzésre terjed ki. Első lépésként az okiratot abból a szempontból vizsgálják, hogy az üzembentartói jog átengedése tartalmaz -e ellenértéket. Amennyiben az ellenérték nincs megjelölve, úgy feltételezni kell a szerzés ingyenességét. Ha az ügyfél az eljárás során az ügylet visszterhességét kívánja bizonyítani vagy bármely más okból vitatja az illeték kiszabásának jogosságát, esetleg annak összegét, abban az esetben az adóhatósághoz fordulhat.


A közös tulajdonban levő gépjármű esetén nem beszélhetünk ajándékozásról akkor, ha az egyik tulajdonostárs üzembentartói bejegyzését kezdeményezik, így ebben az esetben nem szabnak ki ajándékozási illetéket. A közös tulajdon tényét az üzembentartói szerződés, illetve a gépjármű törzskönyvének adatai igazolják. Az üzembentartói bejegyzés során fizetendő illeték összegének megállapítása a gépjármű teljesítménye alapján történik.

Az üzembentartói jog szólhat határozott időre, ebben az esetben az egy évi értéket a kikötött évek számával kell megszorozni, amikor pedig az üzembentartói jog határozatlan időre szól, akkor a szorzó öt.

Az üzembentartói bejegyzés elindításához az alábbi iratokat szükséges csatolni, illetve be kell mutatni:

  1. a járműhöz kiadott régi vagy új típusú forgalmi engedélyt,
  2. a műszaki érvényességet igazoló műszaki adatlapot, kivéve, ha a műszaki érvényesség a forgalmi engedély adattartalmából megállapítható,
  3. ügyfél azonosító okmányt.
  4. a forgalmi engedély illetékének megfelelő illeték megfizetését tanúsító igazolást,
  5. az üzembentartói jog megszerzését igazoló teljes bizonyító erejű magánokiratot,
  6. érvényes (az üzembentartó nevére kötött) kötelező biztosítás meglétének igazolását,
  7. a vagyoni értékű jog megszerzése után fizetendő vagyonszerzési illeték megfizetését tanúsító igazolást
  8. elidegenítési tilalom esetén a jogosult hozzájáruló nyilatkozatát


Jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, egyéni cég esetén az alábbiakat szükséges mellékelni a cég ügyintézőjének eljárási jogosultságát igazoló megbízást, 3 hónapnál nem régebbi cégbírósági bejegyzést, aláírási címpéldányt. Ha az üzembentartói bejegyzés ügyintézése során meghatalmazott jár el, mellékelni kell a megbízásról szóló magán vagy köziratot.